#Erste Bank

Erste: Orbán után is itt leszünk
 

Erste: Orbán után is itt leszünk

Andreas Treichl, az Erste vezérigazgatója egy román lapnak nyilatkozva elmondta, hogy nem terveznek kivonulni Magyarországról, illetve ők már akkor Magyarországon voltak, amikor Orbán Viktor még nem, és akkor is itt lesznek, amikor ő már nem.

hvg.hu hvg.hu


A magyar államé lehet a Raiffeisen és az Erste?
 

A magyar államé lehet a Raiffeisen és az Erste?

Az állami résztulajdonban lévő Széchenyi Kereskedelmi Banktól kapott vétel ajánlatot az osztrák Raiffeisen Bank a magyar leányára - írta a Magyar Hírlap, amely szerint egy másik osztrák bank, az Erste is az államnak adhatja el itteni pénzintézetét.

hvg.hu hvg.hu


Szeptember végén az Erste is komoly összeget emel le a számlákról
 

Szeptember végén az Erste is komoly összeget emel le a számlákról

Újabb bank kéri visszamenőleg a tranzakciós illetéket. Az Erste Bank levélben közölte vállalati ügyfeleivel, hogy áthárítja az első negyedéves tranzakciós illeték elmaradása miatt kivetett különadót. A befizetett adó 208 százalékát kitevő adót akarta áthárítani az Unicredit is, ám a pénzintézet a negatív ügyfélvéleményekre hivatkozva ettől nemrég visszakozott, ugyanakkor költségcsökkentésbe kezd, melynek eredményeképpen 15 fiókot bezárnak, és embereket küldenek el.

hvg.hu hvg.hu

Fitch: így küszöbölik ki a magyar csorbát az osztrák bankok
 

Fitch: így küszöbölik ki a magyar csorbát az osztrák bankok

Közép- és kelet-európai érdekeltségeket fenntartó osztrák nagybankok besorolásait erősítette meg kedden a Fitch Ratings, amely szerint e bankok széles körű jelenléte az európai felzárkózó piacokon enyhíti a térség egy-egy piaca, például a Magyarország jelentette kockázatokat.

MTI MTI

 

"30 ezerrel több az adó, mint a szolgáltatás díja"

Négy hónapon át tízezreket emelhetnek le pluszban a bankok kis- és középvállalkozásoktól, azt követően, hogy a kormány a pénzügyi tranzakciós illetékkel kapcsolatban egyszeri pótbefizetésről döntött. A hvg.hu egy logisztikai cég mindennapjain keresztül meséli el, mit jelent az, ha a kormány megkíméli a lakosságot. (A cikkhez megadott e-mail-cím egy technikai hibát követően működik. Leveleiket várjuk! - szerk.)


Megint bezárnak egy rakás bankfiókot
 

Megint bezárnak egy rakás bankfiókot

Az elmúlt három év alatt nyolc százalékkal csökkent a bankfiókok száma, ami a pénzügyi felügyelet (PSZÁF) szerint fogyasztóvédelmi aggályokat is felvet. A pénzintézeti hálózatok változása mostanra sem állt le, de már bővítések és egyéb kedvező fejlemények is akadnak.

hvg.hu hvg.hu


30 millió euró értékű hitelmegállapodást kötött az Appeninn
 

30 millió euró értékű hitelmegállapodást kötött az Appeninn

Az Appeninn Holding Nyrt. 30 millió euró értékű hitelmegállapodást kötött az Erste Bankkal. A cég a megállapodással euró alapúra váltja ingatlanportfóliójának svájci frank alapú hitelállományát, másrészt az átstrukturálás 1,4 milliárd forint fizetési halasztást jelent az Appeninn számára.

MTI MTI

Horvátország végleg legyűri a Molt?
 

Horvátország végleg legyűri a Molt?

Az Erste elemzése szerint egyre nő annak a lehetősége, hogy a Mol eladja az horvát Ina olajcégben lévő több mint 49 százalékos részesedését az oroszoknak, mivel egyre távolodik a horvát kormánnyal megkötendő barátságos megállapodás esélye.

hvg.hu hvg.hu





Van, aki még hisz az aranyban
 

Van, aki még hisz az aranyban

Az Erste csoport szakértőinek elemzése szerint hamarosan eléri a mélypontot az arany árfolyama, amely az expanzív jegybanki politikák nyomán várhatóan emelkedésnek indul. A csoport 12 havi célárfolyama 1480 dollár.

MTI MTI